Kocsis Krisztián zongorakoncertje a PostART-on

2018. április 29-én 19 órától Kocsis Krisztián koncertjét nézhetik meg a PostART-on! 

 

A fiatal művészgeneráció egyik legígéretesebb tehetsége Kocsis Krisztián: a kihívást és minőséget kereső, a könnyű siker lehetőségét elvető, széles látókörű, elmélyült muzsikusszemélyiség. Édesapjának, Kocsis Zoltánnak is köszönhetően – olyan gazdag szakmai múlt és komoly koncertrutin áll mögötte, mintha már tíz éve lenne a pályán.

Zeneakadémiai tanulmányait 2015-ben kezdte, egy évvel később a zeneszerzés szakra is felvették, és szintén 2016-ban jutott be egyetlen magyar versenyzőként a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny döntőjébe, a legjobb hat közé; teljesítményét hét különdíjjal jutalmazták, amelyek között számos koncertfelkérés is szerepelt.

Édesapja, a világhírű zongoraművész, karmester, zeneszerző Kocsis Zoltán, édesanyja Tóth Erika zongoraművész. Zenész szülők gyermekeként a klasszikus zene mindig fontos szerepet töltött be életében. Igen korán, már négyévesen komponált és improvizált, mindennapjai zenehallgatással, zongorázással és zeneszerzéssel teltek.

Első nagy sikerű koncertjét Budaörsön 2015-ben adta, édesapjával, Kocsis Zoltánnal a Budaörs Fesztivál megnyitóján. Idén 5. alkalommal lép a budaörsi közönség elé.

Műsor:
– Bach-Busoni: Esz-dúr “St. Anne” Prelúdium és Fúga BWV 552
– Chopin: Polonaise-Fantaisie Op. 61
– Bartók: Tánc-szvit Sz. 77 BB 86
– Brahms: Paganini Variációk II. kötet Op. 35

A belépés ingyenes! 

Csatlakozz az eseményhez a Facebookon!