Bárterápia

Az idei Veszprémi Utcazene Fesztivál Közönség kedvence díj boldog tulajdonosai.

 

Végy egy darab Helmeczi Biankát (ének, néha csörgő és zajozgatás) és 70000 gramm Létay Pongrácot (gitár, vokál, szöveg, ének és pluszba még tekerget valami kis színes izét, hogy Bianka hangja szép visszhangos legyen) és tedd őket egy vajjal kikent kulturális színtérbe Budaörsön, majd szórd meg jó sok emberrel. TÁDÁMM!

2016-ban a zeneiskola és a fröccsözés hozott minket össze, és mint később kiderült, még a zenei ízlésünk is megegyezik, így aztán elkerülhetetlen volt, hogy ebből kialakuljon valami. Ez egy évet ugyan váratott magára, de végül csak bekövetkezett.
2017. decemberében került sor a bemutatkozó koncertünkre, ami olyan jól sikerült, hogy egy ideig még biztos nem hagyjuk abba. :’)
A zenei stílusunk akusztikus utcai popzene, néhol jazzes elemekkel kibővítve. Idén felléptünk már nagyobb fesztiválokon is, mint például a Művészetek Völgyén, a Sziget Fesztiválon és a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, ahonnan a közönség kedvence díjat is hazahoztuk. Macskafogótól kezdve a KFT-n át, a Kasabian-ig mindent magunkévá teszünk, a saját képünkre formálva.

Külön külön picit rólunk:

Helmeczi Bia

Picilányként már a Cantemus kórusban bontogatta szárnyait , aztán gimiben jött a musical (valamilyen oknál fogva), ez átment Rihanna imádatba, majd jött a tehetségkutató iránti szenvedélye, mint minden 17-18 éves tinilánynál, végül addig mászkált zenekarról zenekarra, amíg meg nem állt itt (és ez még nem a csúcs).
Fellépett Kapolcson a Művészetek Völgyében, Hegyalján, Sziget Fesztiválon, a Dalban és még sok érdekes helyen.

 

Létay Pongrác

Nem annyira picifiúként már tapasztalt utcazenész volt (van, lesz), játszott többek között a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, a Kalap-kabát versenyen Szentendrén (ahol döntőbe jutott), a balatonfüredi Vince borfesztivál hordó-dalnok versenyén (amit meg is nyert), valamint a Sziget Fesztiválon. Mostanra viszont már belátta, hogy nem ebben van a jövő, ezért nagyobb zenekari projekteken dolgozik, amiknek rengeteg dalt írt, ír és írni fog.

 

A belépés ingyenes!

Időpont: 2018. október 26. 19:30-22:00

Ide kattintva csatlakozz a Facebook eseményhez!