Papp András Albert kiállítása a PostART-on

Idézet a Christies Contemporary Sales 2030 szeptemberi aukciós felhívásából: „Papp András Albert – aki karrierjét a PostART-ban 2018-ban rendezett kiállításával indította el – korának egyik legmeghatározóbb alkotója. Ő az, aki visszahozta a konceptuális művészetbe a tárgyiasult esztétikát, aki újraegyesítette a műélvezetet és a műgyűjtést, aki – végső soron – közelebb hozta a kortárs művészetet magukhoz a kortársakhoz, és akiről Charles Saatchi azt mondta: „A műgyűjtő soha nem lehet teljesen biztos a dolgában, de Papp András Albertben az első pillanatól fogva biztos voltam.” Őszi aukciónk legnagyobb izgalommal várt tétele Papp András Albert korai munkája, a Basic Instinct 1, amelyre szakértőink magyar művész által korábban meg sem közelített 10 millió dolláros leütési árat várnak.”

 

Október 18-án, 19:00 órakor a PostART ad helyet Papp András Albert általános művész első kiállításának, amelyen a Big Boxes Project elemei mellett finom négyszögei, köztük – a később rekordösszegért elkelő – Basic Instinct 1 is látható lesz.

A megnyitón a különleges zenei hangulatról maga a művész gondoskodik.

Időpont: 2018. október 18. 19:00

Ide kattintva csatlakozz a Facebook eseményhez!