December 5. – Beszélgetés Kedves Évával és filmvetítés//MiróFotóklub/

Mi ihlette a rendezőt? Milyen technikai előkészületekre volt szükség? Kik alakítják a stábot? 

 

Minden kérdésedre választ kaphatsz. Gyere el és nézzük meg közösen Kedves Éva, Játékbaba: A végső feltámadás című rövidfilmjét, majd a vetítés után egy kötetlen beszélgetés alkalmával bátran tedd fel a benned femerült kérdéseket. 👦🏽📽❓❗️ A beszélgetés másik vendége Dudok Szebasztián. 

A Miró Fotóklub következő vendége Kedves Éva:

“2014-ben végeztem az Illyés Művészeti Szakképző Akadémián Fotó szakon. Egészen kicsi korom óta álmodozó vagyok, a szüleimnek köszönhetően pedig hatalmas sci-fi és fantasy rajongó. A filmezés általános iskolában kezdett el érdekelni, miután megnéztem a harmadik Csillagok háborúja film kulisszavideóit 2006 környékén, ekkor dőlt el hogy ebben a szakmában szeretnék dolgozni. Az Illyést 2012-ben Animáció szakon kezdtem el, itt készítettem el életem első igazi rövidfilmjét 2013-ban, az Animátorokat. Másodévre átjelentkeztem Fotó szakra és itt fejeztem be az iskolát. 2015-ben csatlakoztam a Digic Pictures díjnyertes csapatához látványtervezőként, itt rengeteg élvonalbeli játék előzetesén dolgozhattam, például Assassins Creed, Call of Duty, Uncharted 4, és a legutolsó Final Fantasy játék és mozifilm. Nemrég szabadúszó lettem ugyanezen a területen, mellette pedig elkészítettem második rövidfilmemet, a Játékbabát.”

A Játékbaba című rövidfilm előzetese ide kattintva megtekinthető.

A Facebook oldalon pedig még több információt megtalálsz a filmmel kapcsolatban:

Várunk mindenkit szeretettel! 

Időpont: 2018. december 5. 18:00

Ide kattintva csatlakozz a Facebook eseményhez!